Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

Hogyan él a vadmacska?

Egykor Európában is éltek oroszlánok, sőt, egyik fajuk, a barlangi oroszlán a jégkorszak körülményeihez is alkalmazkodott. Körülbelül  tizenkétezer évvel ezelőtt azonban ez a faj is kihalt. Görögországban még Kr. e. 300-ban is láttak vadászó oroszlánt, de napjainkra az ,,állatokKép  királya" már csak Afrika néhány vidékén élhet szabadon.
A hiúzon kívül nálunk csupán egyetlen kismacskafajjal, a vadmacskával találkozhatunk. A vadmacska lakóterülete Nyugat-Európától egészen Kis-Ázsiáig nyúlik. Afrikában és Arábiában karcsúbb rokona, a kaffermacska él (jobbra). 
A vadmacskák (lent) rendkívül jól alkalmazkodnak környezetükhöz. Nemcsak Kép sivatagokban, pusztákban, bozótosokban és erdőkben élnek, de 2000 méteres magasságig a hegyekben is előfordulnak. A sztyeppei vadmacskák sárgásszürke színűek és foltosak, míg az európai erdei vadmacskák vörösesbarna, fekete csíkos bundája remek álca a fák között. Külsejük nagyon hasonlít a házimacskára. Fő eledeleik pedig az egerek, a fiatal mezei és üregi nyulak, madarak és nagyobb rovarok. A felnőtt példányok, különösen a kandúrok testsúlya akár a 10 kilogrammot is elérheti. 
Általában magányosan kószálnak az erdőben, és csak a párzási időszakban keresik a másik nem társaságát. A szabadban csatangoló házimacskákkal is képesek szaporodni, de az így születő keverék kismacska inkább a háziasított szülőre hasonlít. A vadmacskáknak egy évben egyszer születik utóduk, s a kölykök születésük után körülbelül három hónapig maradnak az anyjuk mellett. Régebben az emberek kártékonynak tekintették a vadmacskát, s a többi macskaféléhez hasonlóan szőrméjük miatt vadásztak rá. Csupán ügyességének és rejtőzködő életmódjának köszönheti, hogy fennmaradt, Közép- és Kelet-Európa hatalmas erdeiben. 
Annak ellenére, hogy már régóta védelem alatt állnak, még ma is számos olyan vadász akad, aki a vadállatok iránti gyűlölete miatt nem tartja be az előírásokat. A vadmacskákat életterük zsugorodása is fenyegeti.