Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

Miért hitték, hogy a macska a boszorkányok cimborája?

A középkor vége felé a macskák tisztelete az ellenkező végletbe csapott át. Éppen, mert korábban a pogány istenségek szent állataként tisztelték a macskát, a keresztény egyház szemében a sátán képmásának, valósággal a gonosz megtestesülésének tekintették ezeket az egész kontinensen elterjedt állatokat. A szószékről gyakran felhangzott a vád, hogy a boszorkányok az éj leple alatt fekete macska képét magukra öltve indulnak útjukra, melyen az ördög várja őket. 1484-ben VIII. Innocens pápa „az ördöggel szövetkező, pogány állatoknak” nevezte a macskákat, megnyitva ezzel több száz éves, fájdalmas üldöztetésüket.
Az emberek a macskákat tartották minden baj okozóinak, ott pusztították őket, ahol csak érték. Ünnepnapokon a templomtoronyból a mélybe hajították, máglyára vetették, halálra korbácsolták, vagy forró vízbe fojtották szegényeket, Isten félreértett dicsőségéért kínozták, bántották, ölték őket. Aki éjszaka kószáló macskával találkozott, az mindent elkövetett, hogy a lehető legkegyetlenebb módon végezzen vele. Sokan még ma is azt hiszik, hogy a fekete macskák balszerencsét hoznak, hiszen még a mesekönyvekben is főként a gonosz boszorkány társaként jelennek meg. Úgy tűnik, a sötét babona még ma is él.
A macskák tetemét gyakran befalazták, hogy távol tartsák és elrémisszék a szellemeket a házaktól, máskor azért ölték meg e jobb sorsra érdemes állatokat, mert gyógyító szereket akartak csinálni belőlük. A szárított macskamájat például a hólyagkő ellenszerének tartották, a különféle viszketegségeket pedig árpaliszt hamujából és macskavérből kevert kenőccsel próbálták kúrálni. A hiedelem szerint a bejárat alá elásott macskafarok megóvja a bentlakókat a betegségektől. Európában csupán egyetlen embercsoport tartott ki mindvégig a cicák mellett, a tengerészek. A hajósok meggyőződése szerint a macskák szerencsét hoznak, és felkeltik a kedvező szeleket. Az is fontos volt, hogy a „fedélzeti kandúr” kordában tartotta a hajókormányt veszélyeztető rágcsálókat. A tengerész-nyelvben is gyakran felbukkan a macska képe, például „cicamancsnak” hívják a gyenge szellőt, a „kilencfarkú macska” nevet pedig egy rettenetes büntetőeszköz, egy kilenc bőrszíjból összefont korbács viselte.
A tengerjáró hajók a világ minden szegletébe eljuttatták a házimacskát, ami néha kellemetlen meglepetéseket is okozott. Akadtak szigetek, ahol a macskák szinte teljesen kiírtották a bennszülött állatokat, amelyek addig hírből sem ismerték ezeket a félelmetes vadászokat.