Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

Miért volt Egyiptomban szent állat a macska?

Az egyiptomi istenek között fontos szerep jutott a macskáknak. A Nílus partján élő emberek szerint Ré, a hatalmas napisten éjszakánként fekete  Kép kandúr alakjában harcol Agep, a sötétség gonosz kígyója ellen. A macskát mindenekelőtt Bastet istennő (balra) állataként tisztelték. A gyermekek születéséért és a Hold égi útjáért felelős termékenységistennőt gyakran ábrázolták macskafejű asszonyként. Az emberekre nagy érzelmi hatással volt a macskák éjszakai kalandozása, vagy a kicsinyeit gondozó macskamama nagy odaadása. Lenyűgözte őket a sötétben hirtelen, hang nélkül felbukkanó, majd eltűnő macskák eleganciája, tisztasága, titokzatos szemük furcsa villanása. Végül pedig a macskák függetlenségére is felfigyeltek, hiszen a cicák kedvelik az embert, és értékelik az együttélést, ám megvannak a saját, kifürkészhetetlen útjaik, és gazdájukkal egyenlőnek tartják magukat.
Az istennő központja a Nílus deltájától keletre fekvő Bubasztisz városa volt. Amikor Kr.e. 950 körül Szeszonk fáraó itt rendezte be fővárosát, az istennő tisztelete hamarosan az egész országban elterjedt. A Kr.e. 450-ben erre utazó görög történetíró, Hérodotosz beszámolt a gyönyörű, 300 méter hosszú templomról, amelyet Bastet istennő tiszteletére építettek. Az épület több ezer macskának adott otthont, s ezekre a rendkívüli tiszteletnek örvendő macska-papok vigyáztak. A templomot 30 méter széles vizesárok övezte, a gazdagon díszített főcsarnokban pedig ott magasodott az istennő szobra. Az ország összes városában emeltek pompás Bastet templomokat, és az egyiptomiak nagy része fából, agyagból vagy fémből készült macska-amulettet hordott magánál. Tavasszal zarándokok százezrei vándoroltak Bubasztiszba, hogy egy nagyszabású ünnepségen tánccal és énekszóval, finom ételekkel és gazdag áldozatokkal ünnepeljék az istennőt.
Nemsokára minden egyiptomi háztartásban tartottak egy-egy „mau”-t. A házimacskának igen jó volt a dolga, gondosan ápolták, és ha kigyulladt a ház, a macskát előbb mentették ki, mint a saját gyerekeiket. Ha a család macskája elpusztult, az egész família gyászruhát öltött, szomorú énekeket énekeltek, és a nagy veszteség jeleként leborotválták szemöldöküket. Azért, hogy a cica később újra visszatérhessen az életbe, testét illatos olajokkal dörzsölték be, és bebalzsamozták. A múmiákat tarka szalagokkal tekerték körbe, és egy parányi fából, bronzból vagy mészkőből készült koporsóba tették. A kicsi koporsót ezután egy macskatemetőben helyezték nyugalomra.
A macskák túlvilági jólétéről úgy gondoskodtak, hogy játékokat és egérmúmiákat tettek melléjük. 1890-ben a régészek Bubasztisz romjai közelében sok százezer macskamúmiát találtak. A leletek tudományos vizsgálata megmutatta, hogy az egyiptomi házimacska már hosszú utat tett meg a vad élettől a háziasítás felé.
A macskák különleges védelmet élveztek: sok helyen halállal büntették, ha valaki véletlenül vagy akarattal megölt egy állatot. Állítólag a nagy perzsa király, Kambüzész ravaszul kihasználta ezt az egyiptomi szokást. Amikor III. Pzsammetich fáraó ellen viselt hadat, macskákat köttetett katonái pajzsára. A csel eredményes volt, az egyiptomiak inkább megadták magukat, semmint hogy a szent állatokat megsebesítsék.